Wednesday 26 December 2007

Kókuszgolyó

Ma délután kókuszgolyókészítésre vetemedtünk Rizsámmal, mivel fantasztikus kincsre bukkantunk egy zacskó darált keksz képében. Vagyis inkább ő dirigált, én meg csináltam, ugyanis emlékeim szerint még egyszer sem csináltam ilyesmit =) A kókusszal azért volt valami gebasz, szerintem átvehette valamelyik teának a zamatát, de így legalább őőő feltaláltunk valami újat=)

Sunday 23 December 2007

Csokis-mogyorós habcsók


Ennek a kisebb (nem is olyan kicsi) kalóriabombának a receptjét Bogi barátnőmtől kaptam, remélem nem haragszik meg, amiért a nyilvánosság elé tárom =) Nem egy bonyolult édesség, bár nekem meggyőződésem, hogy a kemény habbá vert tojásfehérje mint olyan nem létezik, ennek is köszönhető kissé lappadt formája, bár ez az élvezeti értékéből semmit nem von le =) Én kétszer két tepsinyit gyártottam, a második kicsit kevesebb cukrot és némi díszítést kapott.

Hozzávalók:
  • 4 tojásfehérje
  • 1/4 kk. borkősav (elhagyható, el is hagytam, állítólag nem tesz túl jót)
  • 25 dkg porcukor
  • 1 kk. kukoricaliszt (nem tudom, milyen funkciója van, a boltban csak kukoricadara volt, az is megtette)
  • 2 kk. vaníliaaroma
  • 12 dkg pirított, durvára vágott mogyoró (a sótlan, pörköletlen földimogyorónak tisztára friss zöldborsóillata van, huh!)
  • 10 dkg apróra vágott étcsoki
Egyik kezemmel a tojásfehérjéket kemény habbá verem (napersze), másik kezemmel pedig összekeverem a két evőkanálnyi cukrot a kukoricaliszttel. Az maradék cukrot apránként a fehérjéhez adom, és még keményebbre verem. Hozzákeverem a kukoricalisztes cukrot, a mogyorót, a csokit és a vaníliaaromát (utóbbit nem tettem.) Evőkanállal a szépen alliteráló, fényes felével felfelé fordított fóliára helyezem a masszát, majd két órán át sütöm a 110 fokos sütőben. Félidőben megfordítom a tepsiket, és meg is cserélem őket egymással. Két óra után kikapcsolom a sütőt, és további egy órán keresztül szárítom. Másnap új úszógumikat köszönthetünk =)

Boldog karácsonyt!


Tuesday 11 December 2007

A beta csokoládé

"A Wired alapítójának új startupja nemrégiben indult. A csokigyár marketingje a startupok marketingmodelljét veszi alapul. A lelkes netezők feliratkozást követően egy A és egy B jelzésű csokit kapnak, melyről megoszthatják véleményüket a gyártóval. A cég így egyből több legyet is üt egy csapásra: megismertetik magukat a csokiimádókkal, valamint nélkülözhetetlen visszajelzéseket kapnak az adott termékekről.
Ezek után nincs más dolguk, mint a legfinomabb csokikat kínálni a "betatesztelőknek". Az első csomagokat máris kipostázták a friscói csokifalókhoz. Ha minden igaz, előbb-utóbb más városokba, sőt, talán Európába is szállítanak a fekete csokitáblákból."

Hát ez nem hülyeség, kéremszépen, mi több, fantasztikus ötlet! Éniskérek.

Cikk innen, csoki meg amonnan.

Sunday 2 December 2007

Alnatura karácsonyi csoki - fahéjas csoki

Elég csak egy röpke pillantást vetni a szomszédok ablakán villodzó égősorra, és máris rádöbbenhetünk, hogy minnyán itt a karácsony, ami egyet jelent az adventi naptárral is, amiről egyszerűen nem vagyok hajlandó lemondani, pedig mintha mostanában kéne benőnie a fejem lágyának. Idén egy Boci márkájú mellett döntöttünk, és sajnos azt kellett megállapítanom róla, hogy ez közel sem olyan finom, mint az eddigiek. Bármelyiket vettük eddig, mindnek ugyanolyan, "adventinaptáras-csoki" íze volt, ez meg mááás! Tipikus Boci csoki íze van, de de de nekem nem ez kell! De veszek egy nagy levegőt, és felnőtt módjára túlteszem magamat a dolgon=)
És ha már így szóba jött a karácsony, vessünk egy pillantást az aktuális csokiválasztékra, csak úgy tombol a fahéj meg a kandírozott narancshéj. Jelen esetben a DM-ből származó Alnatura nagyon bio termékeire esett a választásom, némi karácsonyi hangulat reményében.
A kisebbik kocka a Winter Schokolade táblából származik, amelynek hátulján egy rendkívül magyaros mondat azt hirdeti, hogy "az Alnatura egy lágyan olvadó élmény értékes tejcsokoládéból, fűszeres kekszdarabokból és Bourbon vaníliából." Szép.
Azt nem mondanám, hogy annyira lágyan olvadna, de el kell ismerni, hogy tényleg fűszeres, bár az nem derül ki, hogy pontosan miről is van szó. A kekszdarabok egy kicsit furcsák, olyan mintha ledarálták volna, de pár kocka után már fel sem tűnik. Összességében finom, de nem kiemelkedő.




Ellentétben a ropogós-fahéjas tejszelettel, amiben egészen meglepő módon nem keksz van, hanem kétszersült. Ez némileg ellensúlyozza a csoki édességét, és ettől valahogy a fehéj is jobban érződik. Ugyan nem kifejezetten karácsonyinak szánták, én mégis inkább ezt ajánlom annak, aki adventi hangulatra éhezik =)

Saturday 1 December 2007

Csokoládé Szalon

Talán még nem késő szólnom, hogy ezen a hétvégén a VAM Design Centerben kerül megrendezésre a Csokoládé Szalon elnevezésű élményexpo, amelyen hallgathatunk előadásokat, lesz forrócsoki-készítés és -kóstolás, táplálkozástudományi tanácsadás, de ki lehet próbálni az csokoládépakolást is. Ja meg lehet vásárolni is, naná. A belépti díj felnőtteknek 1500 pengő, diákoknak és nyugdíjasok 500 pengő.
További információ itt vagy éppen itt. Ha eljutok oda, majd referálok =)

Thursday 29 November 2007

Keserédesen

Egyre erősebben motoszkál bennem a gondolat, hogy tulajdonképpen a legjobb az lenne nekünk, ha mindenütt csak csokoládéboltok lennének, na nem csak azért, mert állandóan el lennénk látva édességgel, hanem azért is, mert az tűnt fel nekem, hogy a csokiboltokban valahogy mindig jó a hangulat, és érdekli őket a kedves vevő, ja és ha nem említettem volna, sok a csoki is=)
Nem volt ez másképp a KeserÉdesben sem, ahol nemcsak törzsvásárlói kártyát kaptam, hanem egy csipetnyi chilivel fűszerezett forrócsokit is, amit ezúton is köszönök =) Velem jött egy vaddisznótepertős Zotter csoki is, de arról majd egy külön post fog szólni, természetesen. Ahogy a hűtőben aszalódó körülbelül hat tábla különlegességről is, és tervezek egy karácsonyi hangulatú csokitesztet, csak történt valami baleset, és khm, mind a két tervezett csoki eltűnt. Valahogy. Ki érti ezt...

Sunday 25 November 2007

Piedra de Santiago még egyszer

Ágimnak köszönhetően újabb ismeretekkel gazdagodtam, amit most be is másolnék mindenki okulására =)
Drágakőről van szó, több néven ismeretes: Szent Péter köve, Szent Jakab köve, a Kereszt köve, fénykő, kelták köve, szerencsekő stb. Már időtlen idők óta szent kőként tisztelik a benne feltűnő kereszt alakú mintázat miatt. Az El Camino zarándokai el-eltértek a tengerpartot követő útiránytól, hogy összegyűjtsék e köveket a Szent Péter Kegytemplomban. Mások amulettként hordták az ördög cselvetései, kelések, szifilisz ellen. Doiras és Froseira környékén lelheted fel őket, azaz errefelé.
Máris nyugodtabban fogok aludni =)

Thursday 22 November 2007

Piedra de Santiago

Sajnos továbbra sem sikerült túl sok információt beszereznem a Spanyolországból származó mandulás csokoládéról, de annyi biztos, hogy jelentése magyarul Santiago köve, tehát valószínűleg van némi párhuzam az alakja és a neve között =) És itt kapcsolódik hozzá a Santiago de Compostelába vezető középkori zarándokút, spanyol nevén Camino de Santiago, ismertebb nevén Szent Jakab-út, még ismertebb nevén El Camino. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakob apostol földi maradványai. Hogy ez pontosan milyen kapcsolatban áll Santiago köveivel, azon kívül, hogy eléggé köves-sziklás az a környék, de mint könyvtörténetet hallgató szorgos diák, egyéb érdekességre is bukkantam a Wikipedia-n, melynek tanúsága szerint az első modern útikönyv, amin 1130 és 1140 között Aymeric Picaud francia pap munkálkodott, éppen ezzel a zarándokúttal kapcsolatos tudnivalókat tartalmazza. Később egyébként Codex Calixtinus néven vált ismertté, annak is az V. köteteként.

Sunday 18 November 2007

Vidal kakaós-mandulás tusfürdő

A vérbeli csokirajongó természetesen nem holmi rózsaillatú szappant vagy tusfürdőt használ tisztálkodás céljából, dehogyis! Természetesen csakis kakaóillatú jöhet szóba, mint például a Vidal márkájú, amely mandulát és joghurtot is tartalmaz, illata pedig annyira hasonlít az igazi csokihoz, hogy nagyon kell ügyelni, nehogy az ember fia/lánya meg találja kóstolni.
Persze, a pálmát a dm-ben két évvel ezelőtt vásárolt tusfürdő viszi, aminek a színe is az igazi csokira hasonlított, és a tetejébe még bonbon alakú mécseseket is csomagoltak mellé. Na igen, ez tipikusan az az ajándék, amit valójában nem is az ajándékozottnak vesz az ember, hanem tudat alatt saját magának =)
Egyébként a szóban forgó tusfürdő az Auchanból származik, kereken öccá'ért.

Saturday 17 November 2007

Lindt Edelbitter Mousse Guave

Két dolgot tudok elképzelni: 1. vagy teljesen buták az ízlelőbimbóim, 2. annyira hozzá vagyok szokva bizonyos ízekhez, hogy képtelen vagyok újat érezni, ami egzotikusabb ételek kóstolásakor elég nagy hátrány. Így volt nemrég ez a borscslevessel is, egyszerűen nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ez egy kicsit édesebb és rózsaszínűbb paradicsomleves. Ennek megfelelően nagyon ízlett is, de azért ez mégis olyan izé!
És nem volt ez másképp a Lindt guavával dúsított 70%-os étcsokijával sem, meggyőződésem, hogy valójában sárgabarack-zselé van a két réteg csoki között. Hiába, kár belém az ilyen különlegesség =)

Miközben pedig kerestem képet (végül nem találtam, kénytelen voltam magam elkészíteni), egy finn csokoládéblogra bukkantam, amiből ugyan egy szót sem értek, de természetesen linkelem.

Következő áldozatom pedig tényleg a piedra de santiago lesz, most már legalább valami minimális információval rendelkezem róla, szóval most már meg merem kóstolni =)

Wednesday 14 November 2007

Pudingbuddha

Namármost lehet, hogy a baloldalt található, Sportszeletbuddha jól sikerült, de az biztos, hogy a Pudingbuddhát még gyakorolni kell egy kicsit =D Nem is, inkább valami piros zselé kéne bele, vagy a múltkori málnás torta tölteléke. Hm!

Tuesday 13 November 2007

megint itt

Nna szép. Már megint egy hónapig feléje se néztem a blognak, ez többek között a kevés időmnek (na jó, annyira azért nem kevés), illetve a lustaságomnak (pedig most már sokkal jobb fotómasinával rendelkezem) köszönhető, de nem, nem hagyom annyiban a dolgot, inkább csak változtatok pár dolgon. Például nem készül minden alanyról három piktúra, hanem egy-egy, vagy a netről vadászok, még nem tudom.

Na meg ha találok egy-két érdekes hírt, azt is megosztom az igen tisztelt olvasóközönséggel, például amit a borsán találtam pár napja a koponya alakú bonbonokról. Nekem határozottan tetszik az ötlet, de a darabonkénti 70 dolláros ár, khm mintha egy kicsit erős lenne.

Hazai vonatkozású érdekesség még a rozsdás szerszámoknak álcázott csoki, amit a budafoki Rózsavölgyi Csokoládé árul. Gondoltam is, milyen jó kis ajándék lenne, de ennek az ára hamar letörte a lelkesedésemet =)

Amúgy nem kell aggódni, csokitesztek is lesznek hamarosan, a hűtőben hét táblányi különlegesség kelleti magát, de először mégis egy spanyol édesség fog sorra kerülni, mégpedig a piedra de santiago, amiről egyelőre nem tudom, hogy micsoda pontosan, de majd utánaolvasok =)

Sunday 14 October 2007

Kras Animal Kingdom


Hát igen. Elég csak egyszer kósza említést tenni a horvátországi nyaralásokra emlékeztető csokiról, a MausHaus nevű, amúgy meglehetősen gyenge édességbolt máris a kosarunkba csempészi őket. A külcsín és a belbecs emlékeim szerint nem sokat változott; még a matrica melléklet is megvan, így gazdagabbak lettünk egy crni kos, egy crna roda, egy magarac, illetve egy divlji zec képével. Ha meglenne az albumnak szánt füzetünk, bizisten be is ragasztgatnám őket...
Persze, a csokiról is kéne némi említést tenni. Az ára, illetve a csomagolása alapján valószínűleg nem venném meg, pedig ahhoz képest meglehetősen finom a 30% kakaótartalmú tejcsoki, nem ropog a fogam alatt a cukor, vagy ilyesmi, szóval abszolút pozitív, bár lehet, hogy az emlékek is közrejátszottak ebben =)
Egyébként érdemes itt megemlíteni az erősen Tobleronéra hajazó, szintén Kras márkájú Kolumbot, csak szegény az értékelést már nem érhette meg =)

Honnan? MausHausból.
Mennyiért? 25 Ft/15 g.

Choc-o-meter:

Tuesday 2 October 2007

A torta, ami egy amerikaifoci-labdához hasonlatos

Őszintén szólva, sosem voltam kibékülve a tortáimmal, mert ugyan finomak (legalábbis állíííítólag), de szépnek a legnagyobb jóindulattal sem lehet őket nevezni, de azért kitartóan próbálkozok a legkülönfélébb receptekkel.
Természetesen Rizsám születésnapja sem múlhatott el egy ilyen remekmű nélkül, nehezítésképpen még azt is kitaláltam, hogy tojáslabda alakú legyen, mint ez. A színt és a formát leszámítva ez sikerült is =)
Ízre amúgy nem volt rossz, ötvöztem a csokis muffint a múltkori "svájci" sütivel, valamint kapott csoki-, illetve cukormázat.
Úgyhogy ezúton is boldog születésnapot, Rizsa! =)

Sunday 23 September 2007

Almondy


Még mindig egészen meg vagyok hatva, amiért születésnapom alkalmából Almondy tortával (és még sok egyéb finom csokival) lettem meglepve Ági jóvoltából, aki egyébként gyakran emlegette a svéd csokitortáról szóló postom egy részét, amelyben azt taglalom, milyen hatással van rám ez a torta =)
Naszóval, érdemes csokiblogot írni =) Szóval köszönöm mégegyszer!

Thursday 20 September 2007

Kis dél-amerikai csokiteszt


A blog történetében először lesz szó más kontinensről származó édességről, ezúton szeretném megköszönni, nem sokszor lesz ilyen alkalom =)
A szóban forgó három csoki Ecuadorból, illetve Kolumbiából származik, kettő tejcsoki, egy pedig fehércsoki. Kezdjük a Jettel =) Kicsomagoláskor valamiért gyermekkorom kedvenc horvát csokija jutott eszembe, aminek az állatos matricáit hatalmas lelkesedéssel gyűjtögettük. Ebben a kolumbiaiban ugyan nem matrica volt, hanem egy kis ismeretterjesztő kártyácska képpel és leírással (nekem egy kígyós és egy holdas jutott, de sajnos spanyoltudás hiányában műveletlen maradok =)) Na de valójában nem ez a lényeg, hanem a csoki, ami sajnos egy kicsivel több cukrot tartalmaz, mint amennyit kéne, egy táblányit biztos nem tudnék belőle megenni, de egy 12 grammos kis szelet azért még nem jelent problémát =)
A másik kettő az ecuadori La Universal gyártmánya. A narancssárga csomagolású Manichoról nekem először a Reese's ugrott be, így valamilyen mogyoróvajas dologra számítottam, ami nem volt teljesen alaptalan, ugyanis tényleg mogyorós, mégpedig eredeti állapotában =) Az előzőhöz képest mérsékeltebb a cukormennyiség, ellenben némi szokatlan mellékízt véltem felfedezni kóstolás közben.
Utolsó versenyzőnk a puffasztott riszszemekkel dúsított Osito fantázianevű fehércsoki, aminek ugyanaz az erős, illetve gyenge pontja, mint az előzőnek. Fehércsokihoz képest nem annyira ragadósan édes, ami igen dicséretes, kellően ropogós, de később itt is előjön az utóíz, ami remélhetőleg az idáig megtett hosszú útnak tudható be...
Ha pedig sorrendet kéne felállítanom, akkor első helyen végezne az Osito, utána következne a Jet és végül a Manicho. Egyébkén külön figyelmet érdemel a két ecuadori csoki mintázata, amely a harmadik képen tekinthető meg =)

Choc-o-meter:

Monday 17 September 2007

Lindt meggyes-chilis


Nem lehet ám engem olyan könnyen megúszni, szóval újra itt, egy kisebb alkotói válság után (lehet, hogy más erre a lustaság kifejezést használná, de maradjunk inkább az alkotói válságnál, az olyan romantikus), a tesztelendő csokik egyre csak halmozódnak és halmozódnak...
Mint például ez a Lindt is régóta vár rám, ami a legelső VKF-es pályaművemet is ihlette (jut eszembe, a múltkori fordulóról jól lemaradtam, de most már csakazértse mondom meg, kinek a bőrébe bújtam volna). Konkrétan ez is az osztrák benzinkútról származik, bár azóta több helyen láttam itthon is, meglehetősen borsos áron. Bezzeg Svájcban fele ennyibe kerülnek a Lindt csokik...
De visszatérve magára csokira, ez az Edelbitter Mousse sorozatba tartozik, tehát az étcsokiborítás alatt meggyes-chilis töltelék, illetve étcsokihab, vagymiacsoda lapul meg. Előbbi igen kis mennyiségben képviselteti magát, sokkal jobb lenne, ha több tölteléke lenne, ugyanis nagyon jól passzol a 70%-os étcsokihoz ez a savanykás meggykrém. A chilit is eléggé kispórolták, csak akkor érezni, ha csak a meggytölteléket kóstolom, de akkor nem kicsit =) Amúgy harmonikusnak találom az ízeket, csak az arányokon változtatnék. Na majd, ha a Lindtnél tevékenykedek =)

Honnan? Osztrák benzinkútról.
Mennyiért? 2,99 €/ 150 g.

Choc-o-meter:

Sunday 12 August 2007

Hajjajj!

Mos' nincs kedvem.
De! Megvan a következő VKF forduló kiírása, és már azt is tudom, kinek a bőrébe fogok bújni. Valós személy és nem csokival kapcsolatos, ennyit elárulhatok =)

Tuesday 7 August 2007

A Nagy Banános Csokiteszt 3. forduló - Bobby


Az első, nyaralásról származó csoki nem kifejezetten svájci csoki, tekintve, hogy egy osztrák benzinkút boltjából való, ellenben nagyon jól kapcsolódik a nemrég elkezdett banános tesztekhez. Kedves Bobbynk az előzőektől eltérően nem hirdeti magáról, hogy banánkivonatot tartalmaz, és a csomagolás is csak annyit közöl szűkszavúan, hogy banane paste található őbenne, legyen az akármi. Megjelenését tekintve igencsak emlékeztet a Chokitora (tényleg, lehet még kapni olyat?), ez azonban sokkal kevésbé ropog, viszont határozottan kellemes a tejcsokiborítással egyetemben. Na de a töltelék íze... Nehéz megfogalmazni, milyen is ez a banane paste, mindesetre elég meghökkentő, csak éppen nem a pozitív értelmében. Sokat gondolkoztam, mire is hasonlít, mígnem arra jutottam, hogy ez olyan, mint a zizi íze nagyjából százzal megszorozva és még némi cukorral megspékelve. Huh!
(Már előre félek az epres és a karamellás verziójától =))

Honnan? Landzeitból.
Mennyiért? 0,95 € (ha emlékezetem nem csal)/40 g.

Choc-o-meter:

Friday 3 August 2007

VKF A nyaralás íze - Svájci vaníliás sütemény

Ennek a sütinek az eredetijét Svájcban, és azon belül is Luganóban kóstoltuk a piacon, és bár nem fűződik hozzá semmilyen frappáns történet, mégis úgy gondoltam, jó lesz a VKF hetedik fordulójára. A másik esélyes a korzikai gesztenyés kifli lett volna, de inkább a frissebb élményre esett a választás, meg amúgy sem vagyok biztos abban, hogy sikerült volna kivitelezni =)
Apró technikai malőrök természetesen most is történtek, kezdve azzal, hogy csak egy 3/4 zacskónyi zselatin árválkodott csak a fiókban, így nem lett annyira tömör, mint a luganói változat. De megnyugtat, hogy a jelenlévők igen gyorsan elpusztították, úgyhogy azt gondolom, érdemes még egyszer nekifutni =) Egyébként elég bugyuta kis recept, de a magamfajta türelmetleneknek tökéletesen megfelel =)

Hozzávalók

A tésztához:
  • 3 dl liszt
  • 1,5 dl cukor
  • 15 dkg margarin
  • 1 dl tej
  • 2 tojás
  • sütőpor
A krémhez:

  • 1 csomag vaníliás puding (4 személyes)
  • 25 dkg félzsíros tehéntúró
  • 2-3 ek. cukor
  • zselatin

A két tojást alaposan összekeverem a cukorral, hozzáöntöm a margarin-tej keveréket, végül a sütőporos lisztet. Egy 24 cm átmérőjű, kivajazott-lisztezett kapcsos tortaformába öntöm a masszát, és előmelegített sütőben 180 fokon 40-45 percig sütöm. A krémhez elkészítem a pudingot, majd hozzáadom a villával összetört túrót és a cukrot, végül a zselatint. A krém rá a tortalapra, majd az egészet be a hűtőbe, egészen másnapig.

Sunday 29 July 2007

Újra itthon


Újra itthon, láttam sok szépet és jót, na meg finomat, de erről majd később, ugyanis leterített valami kórság, így egy darabig csak nézegethetem a szerzeményeimet... Aztán majd újult erővel tesztelek =)

Friday 13 July 2007

Svájc

Mostan pedig eltávozom a messzi Svájcba, így egy darabig nem lesz frissítés, néhány svájci csoki viszont annál inkább, bár az áraktól előre félek =) Utána egy nap pihenés, és újra elindulok, és meg sem állok Domonyvölgyig, ahol a helyi kisbolt kínálatán kívül nem sok gasztronómiai élmény vár rám, már ha a kerti sütögetést-főzőcskézést nem vesszük figyelembe *-* Hát akkor majjövök.

Toffypops


Najó, így indulás előtt még belefér egy teszt, tekintve, hogy csomagolás terén egyelőre én állok a legjobban, csak azt nem tudom, hogyan fogom behúzni a cipzárt a bőröndön...hjaj, mindig csak a dráma.
Minap Timivel ellátogattunk a Szép Kis Indiába hennát venni (releváns információ a téma szempontjából), ahol jelentős indiai élelmiszerrészleg található némi angol édességgel kiegészülve. Naná, indiai boltból angol keksz.
A gyártó oldaláról kiderül, hogy ez a cég Anglia második legnagyobb kekszgyártója, és ők készítik többek között a Cadbury kekszeket is, amik szintén fellelhetőek a Szép Kis Indiában. Természetesen ismét csak a legmelegebb napot sikerült kiválasztani, így meg kell védenem, valójában nem volt ilyen viharvert =) Egy éjszakányi hűtőben tartózkodás után a belsejében lévő karamellréteg rendesen megkeményedett, és hasonló nyomokat hagyott a fogazatomban, mint a Daim, később azonban egész ehető lett, csak az összeragadt kekszek szétválasztása volt problémás. Egyébként az íze nagyjából olyan, amilyet a csomagolás alapján elvártam volna: nem rossz, de nem hagy az emberben mély nyomokat. A karamell még oké, a csokiréteg túl vékony, a keksz pedig enyhén lisztizű, és kissé porzik. Hááát.

Honnan? Szép Kis Indiából.
Mennyiért? Asszem 350 Ft/ 125 g.

Choc-o-meter:

Wednesday 11 July 2007

Darafelfújt

Igen-igen, már megint egy recept, noha nem fogytam ki a tesztelendő csokikból, egyszerűen csak muszáj volt kipróbálni a most vásárolt Ikea bödönt, amit a Lila Füge gasztroblogjában talált darafelfújt (vagy grízkoch, vagy soufflé, vagy amit akartok) avatott fel. Egy kis pluszként került bele kakaópor is, noha annak idején mélységesen megvetettem azokat, akik összekeverik a kakaót a tejbegrízzel, de most én is erre vetemedtem =) Kicsit haragszom azért, mert szépen feljött sütés közben, de abban a pillanatban össze is zuhant, amint kivettem a sütőből, bár ki tudja, lehet, hogy ez a természet rendje. Összességében elégedett vagyok az első felfújtammal, folytatása következik =)

Tuesday 10 July 2007

Málnás süti

Valami olyan sütire vágytam, amiben málna és tejszínhab is van, úgyhogy teszteltem chilii&csoki VKF-re készített téli joghurttortáját nyáriasítva (azaz nem mélyhűtött, hanem friss málna felhasználásával készült =)) Az eredeti receptől nem tértem el nagyon, a formája lett más, illetve nem lacafacáztam, beledobtam a krém alapanyagait a turmixgépbe, és nosza (a magokkal azért kellett volna valamit csinálni *-*). Ja, és nem vacakoltam a mézzel, nádcukor került a helyére, nem tudom, pontosan mennyi, csak úgy érzéssel... Kicsit több is mehetett volna bele, de nem lett rossz így se =) És végre sikerült a zselatinnal közelebbi viszonyba kerülni, eddig valahogy sosenem sikerült semmi, na de most =)
Egyébként a VKF következő fordulójának chilii&csoki a háziasszonya, el is kezdtem morfondírozni =)

Monday 9 July 2007

Schokobananen

Lebukott. A Sparból származó Schokobananen valódi Schokobananen álruhában =)

Thursday 5 July 2007

A Nagy Banános Csokiteszt 2. forduló


Csokoládés banán - Banános habcukor csokoládéba mártva; őszintén szólva ez alapján nem sokat vártam volna a Spar sajátmárkás Schoko-bananenjétől, valamint a minimalista csomagolás sem volt túl biztató, de úgyis az belbecs a fontos=) Az eddig teszteltek közül ez a versenyző rendelkezik a legmagasabb banántartalommal, egészen pontosan 6%-kal, ami nem csekélység ebben a műfajban=) Állagát tekintve eltér az előző kettőtől, sokkal könnyebb, habosabb banánízű töltelék lapul a meglepően magas kakaótartalmú (50%-os) csokoládéborítás alatt, az íze pedig kissé savanykás, a banánaroma pedig nem túl harsány. Egyetlen negatívumként a kicsit furcsa utóízt említeném meg, de még mindig toronymagasan vezet a többi előtt, várom a konkurenciát=)

Honnan? Sparból.
Mennyiért? 359 Ft/ 300 g.

Choc-o-meter:

Tuesday 3 July 2007

A Nagy Banános Csokiteszt 1. forduló


Nem tagadom, meglehetősen szeretem a banános csokikat, kiváltképp a Schokobananent, de nem vetem meg a különböző helyi mutációit sem, így most arra vállalkozom, hogy összehasonlítsam ezeket =) E forduló két játékosa a szlovák Figaro Tropic Banana in Chocolate művésznévvel ellátott terméke, illetve a horvát Kras Banankoja volt. A kettő közül a Banana rendelkezik valódi banántartalommal (1,2%), míg a másik csak némi aromának köszönheti gyümölcsös ízét. Ez eléggé érződik is, a horvát meglehetősen halovány, ellentétben a másikkal, ami jóval erőteljesebb ízzel bír, ami néhol már egészen mű =) Állagát tekintve ismét a Banana kerül ki győztesen, meglehetősen tömény zselé található a csokoládéborítás alatt. A Bananko e téren nagy hátrányban van, ugyan könnyedebb a textúrája, viszont nem lehet mondani se zselének, se másnak. Kicsit olyan, mintha kristálycukrot rágna az ember... És ugyan nem szempont, de a kettő közül a Banana hasonlít a legjobban a Schokobananenhez, viszont ettől függetlenül is elmondható, hogy e forduló abszolú győztese a Figaro-féle Banana =)

Honnan? Sparból mind a kettő.
Mennyiért? Figaro Banana: 82 Ft/40 g; Kras Bananko: 62 Ft/20 g.

Choc-o-meter:
Figaro Banana


Kras Bananko

Sunday 1 July 2007

VKF! Komplementer ízek - Mentás-fehércsokis trüffel

Erősen gondolkodóba estem e forduló előtt, ugyanis az előző pályamű is simán belefért volna, de azt már egyszer ellőttem, nincs mese, ki kell találni valami mást =) Na és persze a csoki sem maradhat ki a játékból... Valamikor olvastam egy kis riportot egy bonbonkészítő mesterrel, akkor fogott meg a menta-fehércsoki párosítás, és bár a trüffel mint olyannal már volt egy-két összetűzésem, mégis erre esett a választásom. Na persze most sem volt minden problémamentes, kezdve azzal, hogy nem lett túlságosan mentaíze, az állagával pedig most sem voltam elégedett, de ha már elkezdtem, akkor be is kell fejeznem =) Mindenesetre a trüffelkészítés nem lesz az életem szerves része, nem vagyok az a kísérletezős típus... Jöjjön tehát a recept-ami-közel-sem-tökéletes:

  • 100 g fehércsoki
  • 50 g vaj
  • 0,5 dl tejszín
  • 5 nagyobb mentalevél

A tejszínt felforralom a mentalevelekkel, majd kiszedem azokat. Felolvasztom a tejszínben a fehércsokit és a vajat, majd az egészet bedobom a hűtőbe, hogy megszilárduljon (hát, ez valahogy nem lett százszázalékos=)). Kis golyókat formázok belőle, díszítésnek kókuszreszeléket és mentalevelet használok.

Tuesday 26 June 2007

Zotter céklás-galangagyökeres étcsokoládé


Zsófitól egyébként rögtön két Zotter csokit is kaptam, ám a második szőrén-szálán eltűnt (khm!), de behajtottam a bűnösön, és tettem egy kirándulást a Jancsi és Juliska csokoládéboltba. Nagyon kis helyes üzlet tündéri eladóval, bár kínálat és ár szempontjából jobban tetszik a szentendrei csokibolt.
A Zotter csokik között egyből ez a céklás-galangagyökeres példány ragadta meg a figyelmemet, bár arról nem sok fogalmam volt, mi fán terem a galangagyökér =) (mint később kiderült, a gyömbérrel van közeli rokonságban). Az előzőhöz hasonlóan ennek is erős fűszerillata van, elsősorban a fahéj és talán a chili, ami dominál, a galanga annyira nem. A céklának pedig közel sem volt olyan ijesztő, mint azt vártam, bár jobban belegondolva, a natúr cékla nem bír túl erőteljes ízzel =) Ha valami közismertebbhez szeretném hasonlítani, akkor valamiért (lehet, hogy a színe miatt), a málnakrémes töltelék jutna az eszembe jó sok fahéjjal fűszerezve =) Az összhatás egyébként az előzőhöz hasonlóan különleges, viszont jobbnak találom, ezért megkockáztatok egy ötöst =)

Honnan? Jancsi és Juliska csokoládéboltból.
Mennyiért? 799 Ft/70 g.

Choc-o-meter:

Thursday 21 June 2007

Zotter étcsokoládé kancatejjel és zabbal


Ezt a csokit Zsófi csoporttársamtól kaptam, aki halált megvető bátorsággal és jégakkuval (!) felszerelkezve hozta el az utolsó vizsgánkra ebben az iszonyú hőségben, ezúton is köszönöm neki =)
Az osztrák Zotter messze földön híres különleges ízesítésű bio csokijairól, van banános-currys, paradicsomos vagy éppen vaddisznótepertős csokijuk is többek között. Hát nem egyszerűek, az biztos =)
E példány kancatejjel és zabbal készített 70%-os étcsoki, ami a fentiekhez képest még mindig a visszafogottabbak közé tartozik =) Kibontáskor meglehetősen erős fűszerillat csapta meg az orromat, ami nem csoda, ugyanis a chili és a koriander is az összetevői között található. Megkóstolva főleg az alkoholos gyümölcsíz érezhető, ami elsősorban az almabrandy számlájára írható, és annak ellenére, hogy nem szeretem az alkoholneműeket, egészen ízlett, bár elsőre kicsit furcsa volt. A kancatejről nem tudok nyilatkozni, ugyanis az alma brandy egészen uralkodó volt, meg amúgy se tudom, hogy milyennek kéne lennie a kancatejnek =) Öszességében azt mondanám, hogy egészen különleges, bár még van mit rajta megszokni =)

Honnan?
A zacskó tanúsága szerint a Jancsi és Juliska CSokoládéboltból, de fellelhető a Culinarisokban is.
Mennyiért? Ezt inkább nem szeretném megtudni =) Amúgy 70 g-os.

Choc-o-meter:

Tuesday 19 June 2007

I like chocolate milk!



Köszönet érte Timinek *-*

Sunday 17 June 2007

Trapa Turrón


A turrón arab származású édesség, amit a 16. században hoztak be Spanyolországba. Legfontosabb összetevői a méz, a cukor, a tojásfehérje és a pirított mandula. Sokféle típusa létezik, marcipános, kókuszos, kesudiós, mogyorós vagy éppen ez a kakaós. Volt szerencsém párat kóstolni Spanyolországban is, most pedig a Corában tartott spanyol hét alatt lehetett kapni turrónt. Szívesen megkóstoltam volna a katalán krémet, ami a créme brulée spanyol megfelelője, de nem volt =( Tudom-tudom, egy előregyártott nyomába se érhet az eredetinek, de mégis jobb a semminél...
Ez a turrón kakaós ízesítésű, teljesen úgyis néz ki, mint egy tábla csoki, azt leszámítva, hogy nem kockákból, hanem nagyon vékony csíkokból állt. Elkövettem azt az apró hibát, hogy csokiként kóstoltam, így persze csalódás volt, de aztán szép lassan lehetett érezni a turrón jellegzetességeit, főleg a mézet és a tojásfehérjét. Kicsit karácsonyi hangulatom lett tőle *-* Csomagolása persze már megint nincs meg, így most meg nem tudom mondani, hogy az apró kis golyócskák pontosan mik voltak, talán ezek is ilyen kis crispsek voltak. Az viszont biztos, hogy a Spanyolországban járóknak kötelező =)

Honnan? Corából.
Mennyiért? 419 Ft/200 g.

Choc-o-meter:

Tuesday 12 June 2007

White Maltesers


Hűha, de rég frissítettem, elnézést-elnézést. Azonban most se fogom hosszú posttal megörvendeztetni a nagyérdeműt, mert elfoglalt vagyok *-*
Tesztalanyunk a már említett Maltesers fehércsokis változata, ami sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mivel közel sem volt annyira jellegzetes, mint az eredeti változata. Kifogásolnivaló ettől függetlenül nincs rajta, csak az én finnyás ízlésemnek nem felel meg száz százalékosan =)
Ami viszont érdekes, az a kiszerelése. Néztem, néztem, hogy miként lehet az, hogy a fehércsokis 507 kcalt tartalmaz, csomagonként 178-at, a tejcsokis pedig 505-öt, illetve 187-et. Aztán rájöttem, hogy az eredeti 37 g-os, a másik viszont csak 35, de ki érti ezt?

Honnan? Lásd lejjebb. Ugyanitt egyébként Almdudler is kapható, ami igen dícséretes.
Mennyiért? 189 Ft/ 35 g.

Choc-o-meter:

Sunday 10 June 2007

Excelsior Dégustation tejcsokoládé


Ismét egy német csoki következik, ami szintén Excelsior márkájú, ezúttal tejcsoki formájában. Csomagolása jó minőségű csokit ígér, elegántos kék-arany-vajszínű vastagabb papírba van burkolva. Első szaglásra nekem a Kinder csoki ugrott be, és az állaga is erre emlékeztett így megolvadva kissé. (A hétvégi nagybevásárlás miatt gyakran kiszorul a hűtőből a csokis dobozom, úgyhogy van mikor szobahőmérsékletű csokit vagyok kénytelen tesztelni =)) És nem is tévedtem nagyot, határozottan a Kinder tojásra hajaz, egészen addig, amíg le nem nyelem, mert utána az az érzésem támad, hogy közelebbi kapcsolatba került valami műanyag zacskóval... (nem, nem ettem még műanyag zacskót, csak ez ugrott be először =D). Ezt leszámítva egész jó lenne, bár szerintem kicsit túl sok benne a tej, túl krémes, ha szabad ilyet csokira mondani =)

Honnan?
Németországból szintén.
Mennyiért? Nem ismert.

Choc-o-meter:

Friday 8 June 2007

Maltesers


Hát ezt is megértem =) Egy belvárosi kis ábécében, még ha aranyárban is, fellelhető az egyik kedvencem, a Maltesers, ami tulajdonképpen ropogós malátával töltött tejcsoki golyócskák. Egyébként 1936-ban a Mars cég atyja, Forrest Mars találta ki, akkor még Energy Balls néven futott. Fontos megemlíteni, hogy az úriember 95 éves koráig élt, biztos a sok Maltesers fogyasztás miatt =) Ja, és a 30. leggazdagabb amerikai volt...
De visszatérve a tesztre... igazából nehéz körülírni, hogy milyen belül a maláta, semmilyen más hasonló dolgot nem ettem még, így most elég nehéz helyzetben vagyok. Valószínűleg a tejcsoki miatt is kiemelkedő, ugyanis a fehércsokis változat nekem nem jön be annyira, de ez már egy másik teszt része lesz =) Amúgy külföldön kapható jégkrém, étcsokis és ital formájában is, ezekhez még nem volt szerencsém. Még =)

Honnan? Az az utca, amelyik a Kálvinról vezet az Egyetem térhez. Na ott az egyik kis ábécéből...
Mennyiért? 189 Ft/ 37 g. (khm...)

Choc-o-meter: