Sunday 17 June 2007

Trapa Turrón


A turrón arab származású édesség, amit a 16. században hoztak be Spanyolországba. Legfontosabb összetevői a méz, a cukor, a tojásfehérje és a pirított mandula. Sokféle típusa létezik, marcipános, kókuszos, kesudiós, mogyorós vagy éppen ez a kakaós. Volt szerencsém párat kóstolni Spanyolországban is, most pedig a Corában tartott spanyol hét alatt lehetett kapni turrónt. Szívesen megkóstoltam volna a katalán krémet, ami a créme brulée spanyol megfelelője, de nem volt =( Tudom-tudom, egy előregyártott nyomába se érhet az eredetinek, de mégis jobb a semminél...
Ez a turrón kakaós ízesítésű, teljesen úgyis néz ki, mint egy tábla csoki, azt leszámítva, hogy nem kockákból, hanem nagyon vékony csíkokból állt. Elkövettem azt az apró hibát, hogy csokiként kóstoltam, így persze csalódás volt, de aztán szép lassan lehetett érezni a turrón jellegzetességeit, főleg a mézet és a tojásfehérjét. Kicsit karácsonyi hangulatom lett tőle *-* Csomagolása persze már megint nincs meg, így most meg nem tudom mondani, hogy az apró kis golyócskák pontosan mik voltak, talán ezek is ilyen kis crispsek voltak. Az viszont biztos, hogy a Spanyolországban járóknak kötelező =)

Honnan? Corából.
Mennyiért? 419 Ft/200 g.

Choc-o-meter:

1 comment:

Unknown said...

A turrónt én is imádom!
Ha legközelebb spanyolországba utazol
feltétlenül kóstold meg a "turrón praliné crema catalana"-t. Igaz nem mindig és mindenhol kapható, de érdemes kutatni utána.

Itt egy kép róla:
http://href.hu/x/2wrb