Thursday 17 January 2008

Rózsavizes karob csokoládé

Azt hiszem, az új év tiszteletére sikerült egy igazán különleges csokit választanom a biobolt választékából, nagyon vonzott még a rózsaszínes színben játszó epres változat is, de végül a kiváncsiság győzött, és egy rózsavízzel ízesített karob "csoki" jött velem haza. Visszagondolva, lehet, hogy az epressel jobban jártam volna, de ne szaladjunk túlságosan előre =)
A karob, ismertebb nevén Szent János kenyerének állaga, színe és íze nagyon hasonlít a kakaóéra, így az helyettesíthető vele, legalábbis a leírás szerint. Előnyként jelöli meg, hogy energia- és zsírtartalma alacsonyabb, gluténmentes, oxálsavmentes, jelentsen ez akármit, egyszóval csudajó megminden.
Ez a darab a Reformcukrászat terméke, ennek megfelelően nádcukorral, pálmazsírral, szójatejporral meg kókusztejporral készült, szóval rettentő egészséges, de ezt a rózsavíz dolgot talán mégse kellett volna erőltetni... Már a szaglászásakor is úgy éreztem magam, mintha egy rózsabokorba dugtam volna fejem, az íze meg huh! Így sajnos nem volt alkalmam megtapasztalni, milyen a karobból készült csoki, ugyanis egyértelműen a rózsavízé a főszerep. Elég drámai, na. Azt hiszem, ilyen alacsony pontszámot még nem adtam. Ja és csokit sem hagytam még parlagon heverni, bár a borsos csoki alatt már rezgett a léc, de azt azért sikerült legyűrni. Uh.
Na de évkezdésnek nem is rossz =)

Honnan? Az astoriás bioboltból.
Mennyiért? 550 Ft/100 g.

Choc-o-meter:
*
(épp nem tudok képet feltölteni, de gondolom a pontszám sejthető =)